Elég érdekes videóval állt ma elő a Facebook oldalán Juhász Péter. A videóban ugyanis azzal vádolja az MSZP elnökét Molnár Gyulát, hogy a párt azért nem hajlandó megállapodni az Együttel, mert csökkenne a párt kampánytámogatása.
Úgy tűnik Juhász magából indul ki, az Együtt korábbi javaslata alapján ugyanis egyértelmű, hogy Juhászék nem elégednének meg a 27 körzet után járó 150 milliós kampánytámogatással, az 1 százalékos párt annyi jelöltet szeretne magának, hogy a 300 millió is összejöjjön. Ezt Juhászék a választási győzelem feladásával szeretnék elérni, hiszen a párt az ország területileg nagyobbik részét átadná a Fidesznek, a javaslatukban ugyanis az áll, hogy a 106-ból 40 körzetben induljon el minden párt, ezekben ne legyen koordináció.
De nézzük csak részletesebben:
Mit akar az Együtt?
Erről még az Index írt 2017 decemberében:
· Az Együtt külön listán indulna, és 66 körzetben koordinálni az MSZP-vel és a DK-val.
· A maradék 40 körzetben mindenki indíthatna jelölteket, így mindenkinek összejönne a listaállításhoz szükséges törvényi feltétel (27 körzetben kell jelölt, 9 megyében és Budapesten is egy-egy).
· Az Együtt 15, a DK 24, az MSZP pedig 26 választókerületet kapna. Itt a koordinációban résztvevők nem indulnának egymás ellen.
Hogyan szól a kampánytámogatás a törvény szerint?
3. § (1) Az országgyűlési képviselők általános választásán minden pártlistát állító párt a központi költségvetésből az 5. § szerinti összeg
a) 15%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha legalább huszonhét,
b) 30%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha legalább ötvennégy,
c) 45%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha legalább nyolcvan,
d) 60%-ával megegyező összegű támogatásra jogosult, ha minden
egyéni választókerületben jelöltet állított.
... vagyis mit akar az Együtt?
40+15=55 egyéni jelöltet, amivel jogosult lenne a 300 milliós kampánytámogatásra. Cserébe a párt azt szeretné, hogy az ellenzék a 106-ból 40 körzetet eleve feladjon azzal, hogy ott nem koordinál.
A fentiek alapján adódik a kérdés: Ki az aki nem akar kormányváltást? Aki közös listát akar és mindenhol 1 jelöltet vagy aki 40 körzetet eleve átadna a fidesznek?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.12. 14:48:18
Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.12. 14:49:58
Vélhetően ha nem kerülnek be az söszefogásba akkor kiesnek nagyon simán.
Nem kár értük.
ben2 2018.01.12. 15:12:27
Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.01.12. 16:42:50
fejesgyorgyi.blog.hu 2018.01.12. 16:49:52
fejesgyorgyi.blog.hu 2018.01.12. 16:50:43
VaradiJanos 2018.01.12. 18:15:16
ulpius66 2018.01.12. 19:46:01
Tagjai:
- Fika Matyi
- Füves Juhász
- Berkecz Lehallgató Matyi
- Sz. SZ. (Szabó Szabolcs)
- Hajdú H. P. Nóra
(gyengébbek kedvéért: H. P. = hülye picsa)
A hatodik tagja: Fedor.......
Ennyike.........